eosz összes bejegyzése

Van, aki pecázik…

Beszélgetés Benedek Miklóssal a Tingli-tangliról, a kabaréról

A magyar irodalom színe-java a kabaréból indult. A „Kékszakállút” is kabaréban mutatták be először, egy matinén. Ment vagy kétszer és halálra bukott, mint egy mostani posztmodern. Én olyan színházban hiszek, amelyben mindenkinek megvan a maga sikere. Megvan a nagy feladata és az alázata a kolléga sikere iránt.

– Ahogy néztem az egyik próbátokat, a Piccolo Teatro di Milano híres, hagyományőrző Goldoni előadása jutott eszembe: ahogy az őrzi az évtizedekkel ezelőtti rendezői elképzelést, Giorgio Strehler gondolatait a commedia dell’arte-ról. Ezen a párhuzamon töröm a fejem, nem tudom jogos-e?

– Talán, részben. Ők úgy játszottak Goldonit, ahogy ma már nem.

– Ti pedig kabarét, ahogy ma már nem, vagy ritkán.

– Ebben az értelemben jogos a párhuzam. És abban az értelemben is, hogy a kabaré része a magyar színházi palettának, ahogy Goldoni, vagy a commedia dell’arte az olasznak. Ugyanakkor a kabaré nem ilyen volt, ahogy mi mutatjuk, legfeljebb csak egy-egy szám. A hagyomány az, hogy a függöny elé kijön a konferanszié, bekonferálja a számot, lemegy a jelenet, függöny, aztán jön egy sanzon, egy revükép, vagy artisták, zsonglőr, egy dizőz, aztán egy bohózat, a konferanszié pedig mondja közben az okosságokat. Ilyen egységben, ahogy nálunk látod, csak ritkán készült kabaré. Mi ezekből a számokból egy mai színházi előadás létrehozására törekedtünk. A mai napig sokan gatyaletolós viccelődést értenek kabaré alatt. A mi célunk az volt, hogy megmutassuk a kabaré értékes, irodalmi oldalát.

– Bizonyítandó, hogy a kabaré nem szellemtelen, unalmas, van létjogosultsága, értelme, és jövője – téged idéztelek. De nem tudom elhinni, hogy ez bizonyításra szorul, hogy nem magától értetődő.

– Pedig nem az. Egyáltalán nem magától értetődő, különösen, ami a kabaré jövőjét illeti. A Mikroszkóp próbálkozik, de Sass József szerint, ha ő irodalmi kabarét csinálna, az legfeljebb tíz előadást élne meg. Az irodalmi kabaré nincs az érdeklődés középpontjában, kicsúszott alóla a talaj.

– Témában nincs hiány…

– Nehéz ma viccelni, mert az élet elképesztő tempóban és sokkal nagyobb dolgokat produkál. Minden napra jut valami borzasztó újsághír, borzasztó tragédia, borzasztó terror, lövés, sikkasztás, csalás, megcsalás, lopás – már nem tudja az ember követni. Kinyitod a tévét, hallgatod a parlamentet, az nagyobb kabaré, mint bármilyen írás. Megnézel egy csevegő műsort, egyik hülyeséget mondják a másik után, az ember „röhög” rajta.

– De ezek legfeljebb egy napig, egy hétig érvényesek.

– Ma többnyire neveken viccelődnek, vagy valami gusztustalan dolgon, vagy a szexen. Ritka az olyan kabarétréfa, mint amiket mi idézünk. Nagy sablon azt mondani, hogy a világon semmi nem változott a magyar történelemben és az életünkben, de mégis csak az a filozófiája az előadásunknak, hogy Molnár Ferenc, Szép Ernő, Ady Endre, Karinthy Frigyes és a többiek, valóban annyira pontosan látták ezt a világot, hogy örökéletű dolgokat írtak meg. Nem hiszem, hogy tudták, de valószínűleg sejtették, hogy száz év múlva is ugyanazok a problémák lesznek jelen az életünkben. Az mindenesetre tény, hogy a magyar irodalom színe-java a kabaréból indult. A „Kékszakállút” is kabaréban mutatták be először, egy matinén. Ment vagy kétszer és halálra bukott, mint egy mostani posztmodern. Szép Ernő egyfelvonásosait is kabaréban mutatták be. A Bábszínház című jelenet hasbeszélője például, amit nálunk Szacsvay ad elő, Rózsahegyi Kálmán nagy szerepe volt.

– Tehát a Tingli-tangli egyszerre kabaré és színháztörténet.

– Igen, de nagyon remélem, hogy elsősorban egy ma érvényes színházi előadás.

– Már édesapád is gyűjtötte a szövegkönyveket, kottákat?

– Nem. A hagyatékából maradt rám néhány jelenete, egy-egy könyv, de ő nem gyűjtötte ezeket.

– De a szereteted és tiszteleted a kabaré iránt, gondolom, családi indíttatású.

– Persze. Még nem voltam három éves, de apám már vitt magával haknizni, Kulich Gyula színpad, Budai Parkszínpad… Egy idő után csömöre lett az egésztől. Mint sikeres színész, magánszámai lettek: képzeld el, minden áldott nap ugyanazt megcsinálni. Vasárnap kétszer, háromszor.

– Neked viszont a kabaré így lett a gyerekszobád. Közelről láttad a nagyokat: Kellér Dezsőt, Brachfedl Szigfridet, Darvas Szilárdot. Murányi Tünde mesélte, aki veled dolgozott, mikor még tanítottál a Színház és Filmművészeti Egyetemen, hogy csupa olyan dolgot ismertettél meg a növendékekkel, amit máshol és mások ma már nem tanítanak. Látom, ingatod a fejed, lehet, hogy ezt túlzásnak érzed?

– Igen, kicsit túlzás.

– De lényegében mégsem.

– Egy színházba bekerülni az már egy kész kabaré, úgyhogy van honnan tanulni.

– De vannak olyan szakmai fogások, amitől én majd olyannak látom az egészet, mintha kisujjból ráznátok ki.

– Az a legnehezebb.

– Míg ha valaki ilyet nem tanul, akkor…

– Nézd, ez azért érdekes, mert az igazi kabarészínészek ritkán végeztek nagy iskolát. Ott sündörögtek a színház, a kabaré körül. Fiatal korukban látták a vándorkomédiásokat, a fregolikat – beleszerettek a műfajba. A Boross Géza, aki a legnagyobb kuplé énekes volt – megjegyzem manapság már kuplét sem írnak – kínszenvedések árán lett sikeres. Írja a könyvében, milyen nehezen jutott előre, míg végül bekerült a Nagy Endre kabaréjába. A Steinhardt Géza, Gyárfás Dezső, a Vidor Ferike és a többiek sem úgy indultak, hogy elvégeztek négy-öt év főiskolát. Apám sem végzett színi iskolát. Valahogy ösztönből rátaláltak a stílusra, a közönség előtt tanulták a szakmát. Improvizáltak. Mondták a poénokat, a jókat megtartották. Persze kitűnő írók hozták a szövegeket, sokszor kifejezetten egy-egy színészre írva. Valahogy így alakult a műfaj.

– Benned mi tartja életben az érzést, hogy kabarét kell csinálni?

– A világon semmi. Nem vagyok szakbarbár. Járok az antikváriumba, gyűjtögetem az anyagokat, veszek egy-egy lemezt, és, ha van valami mód, alkalom, megpróbálok csinálni belőlük valamit. Mondjuk, összeállítok egy estet egy osztálynak. Nem szoktam jelentkezni, fölkérnek. Olyan ez nálam, mint egy hobby. Van, aki pecázik…

(eosz)

IL-14 HA-MAL

Azok a csodálatos férfiak ismét dübörögtek egy kicsit, immár nyilvánosan, a ferihegyi Repülőgép Emlékparkban. Az IL-14 HA-MAL Restaurációs Team tagjairól van szó, akik egy ideje minden szabadidejüket ezzel a csodálatos géppel töltik. 1900 lőerő dübörgött fel május 20-án délután, mintegy nyilvános főpróbájaként a Múzeumok Éjszakájára (június 24.) tervezett indítási sorozatnak.

Íme egy kis kedvcsináló riport, hogy minél többen láthassák a hazai repülés nagy öregjét és a rekonstrukciójával foglalkozó remek csapatot.

Az esemény tiszteletére változtattam meg a blog fejlécében is a képet. Malvinka (így becézik a fiúk a HA-MAL felségjel után) kicsit füstölgött, de csodásan muzsikált.

Magyar fotósok Újvidéken

Kiállítás május 26-tól. Magyar sikerek születtek a Színház a Fotóművészetben című, 13. alkalommal megrendezett nemzetközi triennálén. Az első díjat, és vele a FIAP Aranyérmét, Mészáros Csaba fotográfus nyerte el Piruett című képével. Magyarországot ezúttal hárman képviseljük a kiállításon, Mészáros Csaba, Frank Yvette, tőlem pedig a Repülő társulat című kép kerül falra.

Repülő társulat, Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Sterijino Pozorje, Színház a fotóművészetben triennálé) kiállítás)

 

A nemzetközi zsűri 30 ország 126 fotósának munkáiból válogathatott. A Színház a Fotóművészetben című kiállítás a Sterijino Pozorje nevű színházi fesztivál kísérő programjaként látható Újvidéken (Novi Sad), a Fesztivál helyszínén és ideje alatt, május 26 és június 3 között.

Mint az óbor…

Díjat ugyan nem nyertünk, de a közönség szeretetét igen. A Zsolnay Vilmosnak emléket állító filmünk mindhárom vetítésén érezhettük a közönség tapsából, majd a gratulációk közben elhangzó mondatokból, hogy vannak, és nem is kevesen, akik szeretik és igénylik a hagyományos történetmesélést, a szép helyszíneket, a klasszikus, átélhető színészi alakításokat, és igen, még a romantikát is. Mi pontosan ezt szerettük volna nyújtani A föld szeretője című filmünkkel.

Jó látni a Facebookon megrendezett közönségszavazás eredményét: Kocsis Ágnes Cannes-ban díjazott Pál Adrienn-je, Miklauzic Bence: A zöld sárkány gyermekei (sajnos még nem láttam), A halálba táncoltatott leány (Hules Endre filmje, mellesleg egyik személyes kedvencem, különösen László Zsolt és a Honvéd Táncegyütes okán), és Dyga Zsombor Utolér című munkája után mi következünk.

Ötödik hely a tizenegyből: Szép ez akkor is, ha – jól tudom – ez a szavazás nem tekinthető reprezentatív felmérésnek.  Nagy öröm volt olvasni Mikes Éva kritikáját a Kultúra hu portálon: Mint az óbor A föld szeretője… A teljes írás itt olvasható.

A prolongált pécsi vetítés sorozat, egy sikeres londoni bemutatkozás és egy fesztiválmeghívás  (Goa, India) után úgy tűnik, hogy a film végre a helyére került.

Díjak a Filmszemlén

Játékfilmes kategória
Fődíj és produceri díj: Kocsis Ágnes: Pál Adrienn, Producer: Pusztai Ferenc
Rendezői díj: Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv
Operatőri díj: Erdély Mátyás (Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv)
Legjobb színész: László Zsolt (A halálba táncoltatott leány)
Legjobb színésznő: Bacskó Tünde (East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért)
Arany Mikrofon-díj: Juhász Róbert (Pál Adrienn és Utolér)
Arany Olló-díj: Czakó Judit (Utolér) Díjak a Filmszemlén bővebben…