Idén a Soroksári Református Templom Újjáépítési és Ifjúságnevelési Alapítvány sátránál vártam azokat, akik egy fotót szerettek volna magukról. A vendégeket a házigazdák közismert kedvessége és családi receptünk szerint fűszerezett, frissen sült máj illata csalogatta az alapítványi sátorhoz.
[nggallery id=20]
A betérőket jó szóval, hellyel, étellel és itallal kínáltuk, akik pedig vállalkoztak rá, fényképezőgépem lencséje elé állhattak. Az elkészült képeket az alábbi galériába gyűjtöttem össze. Bármelyik képre kattintva kinagyítva lapozgathat a fotók között. Ha egy képet szeretne letölteni magának, jelölje be a kiválasztott kép (képek) alatti kis négyzetet és kattintson a galéria végén található gombra. Ezeket a képeket szabadon használhatja, kinyomtathatja, elküldheti ismerőseinek. Ha pedig nagyméretű és felirat nélküli változatra van szüksége, keressen meg e-mailben.
Ha éppen nem saját kezűleg sütök, a Buci Pékség kenyerét eszem, mióta Soroksárra költöztem. Örültem, mikor egy aprócska kávézóval (három asztal, tíz szék) bővítették az üzletet – kellemes hely. Nem csak péksüteményt, de – ahogy egy kávézóban illik – napilapot is vételezhet az ember a finom kávéja mellé.
Egy ideje rendszeresen azon kaptam magam, hogy a szárazvirág díszeket nézegetem, azt latolgatva, vajon hány fénykép férne el a helyükön? Mióta itt élek, rendszeresen fotózom is a városrészt, így gyorsan a végére jutottam a gondolatnak. Kiválasztottam tizenkét kedves fotómat, megkerestem Kerekes Mártát a helyi Buci Pékség ügyvezetőjét; mit szólna, ha a kávézó falait ezek a soroksári képek díszítenék? Nagyon megtisztelő volt, hogy azonnal bizalmat szavazott az ötletnek és igent mondott.
Sőt, rögtön terveket is szőttünk, hogy milyen témák kerülhetnének sorra a bevezető kamara-kiállítás után. De ne szaladjunk előre, most ennek van ideje: Soroksár éjszaka és nappal, napfényben és hóesésben.
Aki eddig még nem tette volna (lehet-e ilyen Soroksáron?), kérem, kóstolja meg a Buci Pékség fantasztikus, valódi kovásszal készült kenyereit, a finom péksüteményeket, és szálljon ki a napi rohanásból öt percre egy finom kávé és a fotóim mellett.
A fotós fórumokon számos vita kerekedik nap, min nap. Az egyik ilyen az utómunkát elkerülhetetlennek tartók és az utómunkát mereven elutasítók közti. Utóbbiak azt vallják: dőljön el minden az exponálás pillanatában, mert minden, ami ez után következik, már egy másik szakterület, a grafika felségterülete.
Tegyük félre egy pillanatra a tényt, hogy a filmre fotózók is módosították, módosítják a képeiket, azaz végeztek utómunkát: a hívó és a vegyi anyagok, a fototechnikai eljárások megválasztása, a nagyításba való belenyúlás, a kitakarás, a szendvicsnegatív, a negatív vagy a nagyítás kézi retusálása – mind, mind utómunka. És eleink alkalmazták is mindegyiket. Ellenkező esetben, pl. a vintage kópiák megkülönböztetésének sem lenne értelme. (Vintage, a fotográfus saját kezűleg készített nagyítása, amelyet az expozíció készítése után nem sokkal készít. Az évekkel később készülő nagyításokat a szakma már nem tekinti vintage-nak, akkor sem ha azokat a fotós maga laborálja.) Tehát, tegyük félre az utómunkát, koncentráljunk az „előmunkára”, hiszen a filmre fotografálók a felvétel elkészítése előtt is lényeges döntéseket hoznak.
A kép szempontjából a gép és objektív megválasztásán túl a film típusának, karakterisztikájának kiválasztása is lényeges. Minden fotósnak voltak, vannak kedvenc vázaik, optikáik, filmtípusaik, amelyek közül a téma és az elképzelésük szerint választottak, és választanak ma is. Macerás történet, gondoljanak csak a legendás idők fotósaira, akik gyakran félig ellőtt tekercseket cserélgettek, mert az eléjük került téma más típusú nyersanyagot kívánt. A digitális technika persze az „előmunka” lehetőségeiből is örökölt egy csokorra valót és szerencsére egyszerűsítette is azok alkalmazását. Az érzékenység megválasztása ma már csak egy mozdulat, ráadásul korábban elképzelhetetlen határok között. De a „nyersanyag” karakterét is kiválaszthatjuk, erre szolgálnak a képstílusok, amelyek a kép kontrasztosságára, színtelítettségére és a színek tónusaira vannak hatással, illetve a „megvilágítás optimalizálás” és a „csúcsfény árnyalat elsőbbség”, amely funkciók a különböző filmes nyersanyagok feketedési görbéjét szimulálják. És ott vannak még a digitális szűrők, amelyek a fekete-fehér fotózás sárga, narancs, vörös és zöld színszűrőinek hatását szimulálják, aztán a fehéregyensúly beállítás, amit használhatunk a valóság minél pontosabb visszaadására vagy éppen az attól való tudatos eltávolodásra. Tehát, ha valaki ragaszkodik hozzá, a felvétel elkészítése előtt is átgondolhatja, hogy mit és miért állít be a vázon a számára legjobban tetsző végeredmény érdekében. A lehetőségek száma kimeríthetetlen.
De jegyezzük meg, hogy az „előmunka” beállításai egytől-egyig megtalálhatóak a fényképezőgépek RAW konvertereiben. Amit a helyszínen, a fényképezőgép vázán vagy a menükben keresgélve beállíthatunk, ugyanazt megtehetjük otthon is, csak éppen kényelmesen, a karosszékünkben, élvezve a technikai fejlődés előnyeit. Ennek egyetlen feltétele, hogy a helyszínről vigyünk haza minden képi információt, amit csak gépünk érzékelője rögzíteni képes – fényképeinket „digitális negatív” formátumban mentsük el.
Ha az utómunka, a digitális negatívok előhívása során valaki csak a RAW konvertere beállításaihoz nyúl, valójában nem utómunkát, hanem „előmunkát” végez. Ám, ha valaki ezt is ellenzi, a gép beállításakor válasszon jpeg rögzítési módot, egyszer és mindenkorra véglegesítve ezzel az elkészülő képet. De miért is tenné ezt bárki? Miért is mondana le, mondjuk egy esetleges tévedés korrigálásának lehetőségéről? Nem firtatom.
Mindenesetre az alapkérdést, hogy szükséges-e az utómunka vagy sem, véleményem szerint felesleges és szükségtelen eldönteni. Igaz lehet ez is, az is, és a két véglet közti számos átmenet egyaránt. Téma, megbízás, fotós attitűd, fotográfusi szakterület, vagy akár egy pályázati kiírásnak való megfelelés, és persze elhatározás kérdése. A vágás is utómunka, aminek még a legnagyobb hitelességre törekvő sajtófotó területén is helye van. A kép teljes felületének „manipulálása” lehet utó-, vagy előmunka, ugyancsak elfogadott, illetve fotós területenként szabályozott kérdés. Ha pedig a valóság visszaadása nem feladat, bármi elfogadható. A két szélsőséges vélemény merev képviselőinek összecsapása pedig sokkal inkább hitvita, mintsem fotós szakmai kérdés. Hajlok arra, hogy aki mereven elzárkózik az utómunka lehetőségétől, feleslegesen korlátozza önmagát.
Az Easy-up szoftbox-család a Phottix legújabb terméke. A család tagjai ernyőként nyithatók, így akár egy bonyolult, sok fényforrást igénylő beállítás is villámgyorsan összerakható belőlük. Első nekifutásra mi két darab 60×90 cm-es példányt szereztünk be, a négyszögletű Lastolite Easy Boxaink mellé, azaz tapasztalatból mondjuk, hogy ez a kiegészítő a külső helyszínen dolgozó fotósok álma. A termékcsalád a három legáltalánosabban használható méretben, illetve formában kapható; négyzetes (70×70 cm), téglalap (60×90 cm) és nyolcszögletű (80 cm átmérővel) oktobox.
A 60x90 cm-es változat, méhselytráccsal
Az Easy-up család számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely a hozzáértők számára egyértelműen szívet melengető. Például: ezek a boxok sokkal könnyebbek az ugyanolyan méretű, ám más rendszerű társaiknál. A kis tömegből és az ernyőszerű rögzítési módból következő súlyelosztásuk megengedi, hogy egy számmal kisebb állvánnyal használjuk, mint hagyományos társaikat. (Szabadban, szeles időben természetesen gondoskodni kell állványsúlyokról, különben nagy felületüknek köszönhetően sárkányt fogunk eregetni…)
Az Easy-up termékcsalád mindegyike a visszaverő ernyőkhöz hasonlóan működik. Azaz a fényforrásunk „hátrafelé” világít, a boxok belső felületére. A visszaverő felület egységesen ezüst, ami a jó fényhasznosítás záloga. Mindez azt jelenti, hogy az Easy-up család erős, egyenletesen eloszló, kifejezetten szép, diffúz fényt szolgáltat. Ráadás, hogy ez a fény a boxok kialakításának (oldalfalai szinte párhuzamosak) és mélységének köszönhetően kitűnően irányítható. Az irányíthatóságot az ingyenes tartozékként járó méhsejtrács tovább növeli, megkönnyítve pl. a fekete háttér előtti fotózást, akkor is, ha nincs helyünk arra, hogy a hátteret elegendő távolságra vigyük. Egyértelmű, hogy az Easy-up szoftboxokkal profi és kezdő műtermi fotósok egyaránt jól járnak.
Stúdió munkához persze érdemes több, pl. 60×90-es boxot választani. Két egymás alá elhelyezett darabbal például egyenletesen megvilágíthatjuk a földgolyó legmagasabb emberét is. Ha vízszintes állásban szereljük fel a boxokat, mondjuk egymástól fél boxsznyi távolságra, az pedig úgy fog hatni, mintha egy hatalmas, nagyjából 2,5 m x 60 cm-es csíkboxunk (stripbox) lenne.
A kis fogyasztású, nagy teljesítményű és napfény színhőmérsékletű fénycsövek, legújabban pedig a LED világítás terjedésével, egyre többen térnek vissza az állandó fényű megvilágításra. Kétségtelen, az állandó fény könnyebben kezelhető a rendszervakus megvilágításnál, különösen a kezdő fotós kollégáknak, hiszen a világítás változtatásainak hatását azonnal látják. Az Easy-up termékcsalád, felépítésének köszönhetően, állandó fényekkel is használható. Ez pedig nagyon fontos, hiszen bár idáig csak a fotósokról beszéltünk, az Easy-up szoftboxok, a videós és filmes kollégák életét is megkönnyítik.
5500 Kelvin színhőmérsékletű, energiatakarékos fénycsöveket is használhatunk a rendszervaku mellett
Álljon itt még két gyakorlati példa e boxok variálhatóságára:
1. Beállító fény a rendszervaku mellé? Ki ne szeretne ilyet? Csak egy kis fantázia és/vagy kézügyesség kérdése, hogy a rendszervaku alá (a meglevő, vagy olcsón beszerezhető eszközeinkből) beállító fényt illesszünk. Ez ismét az Easy-up termékvonal felépítésének köszönhető. Hiszen semmiből sem áll az ernyőrúdra felszerelni egy fotós fénycsövet, ilyen a gyári kialakítása, vagy egy ledes panelt.
Egy lehetséges mobil stúdió beállítás
2. Többféle minőségű fény ugyanabból a szoftboxból? Ez is lehetséges. A lágy, diffúz fény adott. Szükségünk lenne karakteresebb, ám mégis irányított fényre? Csak le kell vennünk a szoftbox elejéről a fehér diffúzort. Miután az Easy-up boxok visszaverő ernyő módra működnek, diffúzor nélkül is lágyítják a fényt, hiszen megnövelik a fényforrás méretét, és kellemetlen, nehezen kezelhető hot-spottal sem kell számolnunk. Ha a hatást tovább kívánjuk fokozni, vagy csak a fény irányát szeretnénk még pontosabban szabályozni, vegyük le a diffúzort, de tegyük fel a tartozékként kapott méhsejtrácsot.
Még mindig nem fogytunk ki a jóból. Az Easy-up szoftboxokhoz elegáns táska is jár. A táska legfontosabb tulajdonsága természetesen nem az elegancia, bár, az sem mellékes. Sokkal fontosabb ennél, hogy ez a táska keskeny, lapos és hosszúkás, hiszen ernyőszerűen nyíló szoftboxhoz való. A csattanó pedig az, hogy így állványtáskában szállítható! Egyszerű, mint a kőbalta, ám amikor a fotósfelszereléssel utazni kell, nagyon nem mindegy, hogy hány csomagot kell cipelnünk. Gondoljunk csak a kiváló, ám kerek csomagokban szállítható mobil boxokra.
Timkó Eszter színésznő. A képek a fenti összeállítású "műteremben" készültek.
Végezetül: mindenki arra vágyik, hogy fotós eszközei ne kerüljenek egy vagyonba, és lehetőleg nem csak egy dologra legyenek alkalmasak. Ugyanakkor az univerzális gyakran csak annyit jelent, hogy bár sokmindenre jó, semmire sem elég jó. Üdítő érzés olyan átgondolt tervezéssel találkozni, amelyben a használhatóság, a kiváló ár/érték arány és az univerzalitás egyszerre fedezhető fel. Az Easy-up szoftboxok fénye egyenletes, kellően lágy, ám ha kell karakteres, de így is, úgy is jól irányítható. Felállításuk egyszerű és gyors. Az állványokhoz ernyőtartóval csatlakoznak, ezért alkalmasak rendszervaku, állandó fényforrás és kisebb méretű stúdióvakuk befogadására egyaránt. Összecsukva pedig praktikus, hosszúkás formájú csomagként az állványtáskában is elférnek.
Mit mond erre a művelt angol? This is a must-have for on-location photographers.
Sajtóbejelentés: Világhírű EF objektívcsaládját a lelkes amatőröknek és a profiknak szánt két új – az EF 24-70mm f/4L IS USM és az EF 35mm f/2 IS USM jelű – modellel bővítette a Canon. A kompakt kivitel ellenére első osztályú optikai technológiákat kínáló új objektívekkel tökéletesen oldható meg nagyon sokféle kreatív feladat, legyen szó riportfotóról, tájfotózásról, portréfényképezésről, vagy éppen egy utazás dokumentálásáról. (Budapest, 2012. november 6., Forrás: Canon Hungária Kft.)
Sokan kérdezik tőlem, mi ez az új divat? Minek egy nagylátószögű objektívbe stabilizátor? Szerintem a kérdést akár fordítva is fel lehetne tenni: miért nincs minden objektívben stabilizátor? Nem igaz? A 2-4 rekesz előny nagyon hasznos dolog gyenge fényben, beltérben, ha pedig nincs rá szükség, ki is kapcsolható. De a lényeg szerintem nem ez.
Az a meggyőződésem, hogy a „divatot” a dSLR videózás elterjedése szülte. Ezek a fényképezőgépek bárki kezébe adják a televíziók, sőt a filmipar minőségi követelményeit is kielégítő felvételi technológiát, mindezt hatalmas objektív választékkal, a profi filmes eszközök árának töredékéért.
Igen ám, de a fényképezőgépeknek van egy gyenge pontja, a fogás. Ami tökéletes pillanatfelvételek készítéséhez, az rettenetesen kényelmetlen folyamatos (videó) felvételéhez. Hiába a sok, méregdrága kiegészítő, egy dSLR gépet nem lehet csak úgy vállra kapni, mint egy profi kamerát. Egy ilyen összeállítás orr-nehéz. Ha mégsem, akkor a RIG nem csak támaszkodik, hanem súlyokkal megrakva túl is nyúlik az operatőr vállán. Valójában csak állványról lehet vele kényelmesen dolgozni. A mechanikus képstabilizáló rendszerek (pl. steadycam) közül pedig csak a filmes technikában is használtak működnek igazán jól, de ezek egyben meg is szüntetik a dSLR videózás két fontos előnyét. Nagyok, nehezek, az áruk pedig összemérhető vagy magasabb, mint a felvevőgépé. A fényképezőgépbe vagy, mint a Canon esetében, az objektívbe épített stabilizátorok viszont lehetőséget adnak a kézből történő filmezésre. Nem véletlen, hogy mindkét új objektív továbbfejlesztett képstabilizátor (IS-) rendszert kapott.
A Canon sajtóközleménye így fogalmaz: Az objektív intelligens módon észleli, ha a fényképész úsztat, és automatikusan bekapcsolja az Úsztató IS módot a mozgás lehető legpontosabb felvételéhez (EF 35mm f/2 IS USM). A Canon speciális optikai IS-rendszere 4 fényértéknyi javításra képes, a Hibrid IS pedig hatékonyan kompenzálja az optikai tengely körüli elfordulást és a kép síkjával párhuzamos lineáris elmozdulást makrófényképezés közben, stabil közelképeket eredményezve (EF 24-70mm f/4L IS USM).
„A kép síkjával párhuzamos lineáris elmozdulás”, „tengely körüli elfordulás” makrófényképezés közben? Persze… Egyértelmű, hogy ez a mondat nem a fotózásról szól, hanem a svenkelésről illetve a fahrtkocsiról való videofelvételezésről. Ahogy a „ha a fényképész úsztat” megjegyzés is. Ez a helyzet amikor az operatőr a kezében (vállán) tartott „kamerával” jön-megy, vagy megpróbál „kézremegés” nélkül egy pontra, mondjuk egy közeli arcra fókuszálni.
Az új objektívek jellemzői:
EF 24-70mm f/4L IS USM
Fókusztávolság: 24-70 mm
Legnagyobb rekesz: f4
Felépítés: 15 lencsetag 12 csoportban
Látószög: 84° – 34°
Belső fókuszállító rendszer, AF, folyamatos MF
Beépített képstabilizátor
Cepp és porálló kivitel
Közelpont: 38 cm
Makró funkció
Szűrőmenet: 77 mm
Méret: 83.4 x 93mm
Súly: 600g
EF 35mm f/2 IS USM
Fókusztávolság: 35 mm
Legnagyobb rekesz: f2
Felépítés: 10 lencsetag 8 csoportban
Látószög: 63°
Fókusz: hátsó lencsetag, AF, folyamatos MF
Beépített képstabilizátor
Közelpont: 24 cm
Szűrőmenet: 67 mm
Méret: 77,9 x 62,6 mm
Súly: 335g
