kiállítás kategóriaarchívum

Színészek objektíven

Fotókiállítással kezdődött az idei évad kiállításainak sora a Nemzetiben. Négy évad bemutatóinak képeiből válogattam az október végéig nyitva tartó tárlatra, amely a Nemzeti Kortárs Képzőművészeti Sorozatának része.  A kiállítást Eifert János fotóművész nyitotta meg.

Ébredés (Stohl András) Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Ébredés (Stohl András) Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Színészek objektíven?!

Természetesen nincs ilyen. Ember még nem látott objektíven másik embert, nemhogy színészt. Legfeljebb objektíven át, a fényképezőgép keresőjében. Mégis, az ellentmondás dacára, az egyik legfőbb törekvésem színházi fotóimnál az objektivitás megőrzése.
Szeretném, hogy képeim híven tudósítsanak a próbákról és az előadásokról, szeretném, ha rögzítenék a művészek ihletett pillanatait. Mire egy színdarab a közönség elé kerül, olyan sok szándék, ötlet, kreatív erő összegződik benne, hogy a fotós jobb, ha a jelenetek megértésére és hű bemutatására koncentrál. Megragadni a látvány lényegét és a megfelelő pillanatban exponálni – ez is egy módja az igazság keresésének.

Eöri Szabó Zsolt

A Nemzeti régi honlapja a cikkel és a kiállításon készült hangfelvétellel

Megnyitó a Namzetiben
Megnyitó a Namzetiben Jordán Tamással és Eifert Jánossal

 

Magyar Plakát Ház – Kiállítás

(júliusig meghosszabbítva)

A Nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál megtisztelő felkérése alapján a város legfiatalabb kulturális intézményében, az országos gyűjtőkörrel működő Magyar Plakát Házban, április 11-én nyílt kiállításom. Nem kis izgalmat jelentett számomra, hiszen Nagykanizsa a szülővárosom. Örömömre szolgált, hogy gimnáziumi osztályfőnököm, irodalom tanárom, irodalmi színpadunk vezetője, Lehota János vállalta a kiállítás megnyitását.

A Kanizsa Televízió tudósítása

Öt év a százhetvenből

A Mester és Margarita végéről egy pillanat

A Nemzeti Színház parkjában álló Zikkurat ad otthont az Idén ötödik születésnapját ünneplő teátrum első öt évét bemutató kiállításnak. A cím azt jelzi, hogy ősszel éppen százhetven éve lesz annak, hogy hazánkban Nemzeti Színház működik. A kiállításon az új Nemzetiben készült riportfotóm láthatók április 30-ig..

Az alábbi link a Nemzeti Színház régi, archivált honlapjára vezet, és a kiállítás megnyitóján készült képekhez.

Öt év a százhetvenből

Megtalált világ – Zoom kiállítás

Az utóbbi három évben szinte egyetlen napom sem telt el színház nélkül. Ahogy Bereményi Géza nyomán Cseh Tamás énekelte, „A színház egy más világ”. Kiismerhetetlen, izgalmas, olykor gyötrelmesen nehéz, de csodálatos világ. Ezt a világot járom a fényképezőgépemmel. Néha irigylem magam ezért a lehetőségért.

meghívó

Eifert János fotóművésznek fantasztikus képeket és kiállításokat köszönhetünk.  Eifert az egész világon ismert és elismert ismert művész, de a szakmán kívül talán kevesen tudják, hogy milyen sok energiát fektet kiállítások szervezésébe, kortárs fotográfusok munkáinak bemutatására, most éppen a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájának művészeti vezetőjeként.

Meghívása, hogy első színházi témájú fotókiállításomat éppen itt rendezhettem meg, nagy megtiszteltetésként ért. A megnyitót Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója mondta, összekötve azt egy rögtönzött tárlatvezetéssel.