Speedlite 600 EX-RT

Végül a találgatóknál tízzel tovább számoltak a Canonnál. Az új vaku a Speedlite 600 EX-RT nevet viseli. Az előre jelzett rádiós vezérlés valóban megjelent a termékben, de szó sincs a már létező rendszerekkel való együttműködésről, a Canon új frontot nyitott. Ebből következően új rádiós vezérlő is piacra került Speedlite Transmitter ST-E3-RT néven. Egyik szemünk sír, a másik nevet.

Ha csak az árakat néznénk, nem lenne okunk a vidámságra, hiszen az új rendszer lehetőségeinek kihasználásához mindkét egységre szükségünk lesz. A távvezérlő áráról e pillanatban még nincs is információ, az új vaku viszont 130 dollárral magasabb árról indul, mint az eddigi csúcskészülék, az 580 EX II.  A bejelentéskor 629,99 USA Dollár.

A képességeket tekintve viszont valóban izgalmas lehetőségeket nyitott a Canon azzal, hogy az új rendszerrel öt vaku csoportot villanthatunk el E-TTL módban. A villanások erejét csoportonként szabályozhatjuk, az elérhető kontraszt arány 1:8-tól 8:1-ig terjed, azaz minden eddiginél komplexebb világítást tervezhetünk a rendszer hatótávolságán, 30 méteren belül. Igaz, csak akkor, ha fényforrásként az új 600 EX-RT-ket használjuk valamelyik új vázzal, az 5D Mark III-mal vagy az 1DX-szel. (Egy ilyen teljes rendszer ára a mai legmodernebb hordozható stúdióvakuk árát is sokszorosan meghaladja.) Természetesen az új vaku – önmagában – együttműködik a korábbi vázakkal, hiszen E-TTL II/E-TTL rendszerről van szó, csak az új rádiós vezérlési képességek (és a HSS) kihasználásához kell lecserélnünk a teljes felszerelést 🙂 A rádiós vezérlés mellett megmaradt az infravörös távvezérlés lehetősége, tehát a korábbi Speedlite vakukkal is kommunikál az újdonság. A két vezérlési mód közül választanunk kell, a kettő egyszerre nem használható.