fotósuli címkével jelölt bejegyzések

Képfeldolgozás: mindent vagy semmit?

Utómunka: szabad – nem szabad? 

A fotós fórumokon számos vita kerekedik nap, min nap. Az egyik ilyen az utómunkát elkerülhetetlennek tartók és az utómunkát mereven elutasítók közti. Utóbbiak azt vallják: dőljön el minden az exponálás pillanatában, mert minden, ami ez után következik, már egy másik szakterület, a grafika felségterülete.

Tegyük félre egy pillanatra a tényt, hogy a filmre fotózók is módosították, módosítják a képeiket, azaz végeztek utómunkát: a hívó és a vegyi anyagok, a fototechnikai eljárások megválasztása, a nagyításba való belenyúlás, a kitakarás, a szendvicsnegatív, a negatív vagy a nagyítás kézi retusálása – mind, mind utómunka. És eleink alkalmazták is mindegyiket. Ellenkező esetben, pl. a vintage kópiák megkülönböztetésének sem lenne értelme. (Vintage, a fotográfus saját kezűleg készített nagyítása, amelyet az expozíció készítése után nem sokkal készít. Az évekkel később készülő nagyításokat a szakma már nem tekinti vintage-nak, akkor sem ha azokat a fotós maga laborálja.) Tehát, tegyük félre az utómunkát, koncentráljunk az „előmunkára”, hiszen a filmre fotografálók a felvétel elkészítése előtt is lényeges döntéseket hoznak.

A kép szempontjából a gép és objektív megválasztásán túl a film típusának, karakterisztikájának kiválasztása is lényeges. Minden fotósnak voltak, vannak kedvenc vázaik, optikáik, filmtípusaik, amelyek közül a téma és az elképzelésük szerint választottak, és választanak ma is. Macerás történet, gondoljanak csak a legendás idők fotósaira, akik gyakran félig ellőtt tekercseket cserélgettek, mert az eléjük került téma más típusú nyersanyagot kívánt. A digitális technika persze az „előmunka” lehetőségeiből is örökölt egy csokorra valót és szerencsére egyszerűsítette is azok alkalmazását. Az érzékenység megválasztása ma már csak egy mozdulat, ráadásul korábban elképzelhetetlen határok között. De a „nyersanyag” karakterét is kiválaszthatjuk, erre szolgálnak a képstílusok, amelyek a kép kontrasztosságára, színtelítettségére és a színek tónusaira vannak hatással, illetve a „megvilágítás optimalizálás” és a „csúcsfény árnyalat elsőbbség”, amely funkciók a különböző filmes nyersanyagok feketedési görbéjét szimulálják. És ott vannak még a digitális szűrők, amelyek a fekete-fehér fotózás sárga, narancs, vörös és zöld színszűrőinek hatását szimulálják, aztán a fehéregyensúly beállítás, amit használhatunk a valóság minél pontosabb visszaadására vagy éppen az attól való tudatos eltávolodásra. Tehát, ha valaki ragaszkodik hozzá, a felvétel elkészítése előtt is átgondolhatja, hogy mit és miért állít be a vázon a számára legjobban tetsző végeredmény érdekében. A lehetőségek száma kimeríthetetlen.

De jegyezzük meg, hogy az „előmunka” beállításai egytől-egyig megtalálhatóak a fényképezőgépek RAW konvertereiben. Amit a helyszínen, a fényképezőgép vázán vagy a menükben keresgélve beállíthatunk, ugyanazt megtehetjük otthon is, csak éppen kényelmesen, a karosszékünkben, élvezve a technikai fejlődés előnyeit. Ennek egyetlen feltétele, hogy a helyszínről vigyünk haza minden képi információt, amit csak gépünk érzékelője rögzíteni képes – fényképeinket „digitális negatív” formátumban mentsük el.

Ha az utómunka, a digitális negatívok előhívása során valaki csak a RAW konvertere beállításaihoz nyúl, valójában nem utómunkát, hanem „előmunkát” végez. Ám, ha valaki ezt is ellenzi, a gép beállításakor válasszon jpeg rögzítési módot, egyszer és mindenkorra véglegesítve ezzel az elkészülő képet. De miért is tenné ezt bárki? Miért is mondana le, mondjuk egy esetleges tévedés korrigálásának lehetőségéről? Nem firtatom.

Mindenesetre az alapkérdést, hogy szükséges-e az utómunka vagy sem, véleményem szerint felesleges és szükségtelen eldönteni. Igaz lehet ez is, az is, és a két véglet közti számos átmenet egyaránt. Téma, megbízás, fotós attitűd, fotográfusi szakterület, vagy akár egy pályázati kiírásnak való megfelelés, és persze elhatározás kérdése. A vágás is utómunka, aminek még a legnagyobb hitelességre törekvő sajtófotó területén is helye van. A kép teljes felületének „manipulálása” lehet utó-, vagy előmunka, ugyancsak elfogadott, illetve fotós területenként szabályozott kérdés. Ha pedig a valóság visszaadása nem feladat, bármi elfogadható. A két szélsőséges vélemény merev képviselőinek összecsapása pedig sokkal inkább hitvita, mintsem fotós szakmai kérdés. Hajlok arra, hogy aki mereven elzárkózik az utómunka lehetőségétől, feleslegesen korlátozza önmagát.

eo.sz

Valóban mobil fotóstúdió

Az Easy-up szoftbox-család

Az Easy-up szoftbox-család a Phottix legújabb terméke. A család tagjai ernyőként nyithatók, így akár egy bonyolult, sok fényforrást igénylő beállítás is villámgyorsan összerakható belőlük. Első nekifutásra mi két darab 60×90 cm-es példányt szereztünk be, a négyszögletű Lastolite Easy Boxaink mellé, azaz tapasztalatból mondjuk, hogy ez a kiegészítő a külső helyszínen dolgozó fotósok álma. A termékcsalád a három legáltalánosabban használható méretben, illetve formában kapható; négyzetes (70×70 cm), téglalap (60×90 cm) és nyolcszögletű (80 cm átmérővel) oktobox.

A 60x90 cm-es változat, méhselytráccsal

Az Easy-up család számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely a hozzáértők számára egyértelműen szívet melengető. Például: ezek a boxok sokkal könnyebbek az ugyanolyan méretű, ám más rendszerű társaiknál. A kis tömegből  és az ernyőszerű rögzítési módból következő súlyelosztásuk megengedi, hogy egy számmal kisebb állvánnyal használjuk, mint hagyományos társaikat. (Szabadban, szeles időben természetesen gondoskodni kell állványsúlyokról, különben nagy felületüknek köszönhetően sárkányt fogunk eregetni…)

Az Easy-up termékcsalád mindegyike a visszaverő ernyőkhöz hasonlóan működik. Azaz a fényforrásunk „hátrafelé” világít, a boxok belső felületére. A visszaverő felület egységesen ezüst, ami a jó fényhasznosítás záloga. Mindez azt jelenti, hogy az Easy-up család erős, egyenletesen eloszló, kifejezetten szép, diffúz fényt szolgáltat. Ráadás, hogy ez a fény a boxok kialakításának (oldalfalai szinte párhuzamosak) és mélységének köszönhetően kitűnően irányítható. Az irányíthatóságot az ingyenes tartozékként járó méhsejtrács tovább növeli, megkönnyítve pl. a fekete háttér előtti fotózást, akkor is, ha nincs helyünk arra, hogy a hátteret elegendő távolságra vigyük. Egyértelmű, hogy az Easy-up szoftboxokkal profi és kezdő műtermi fotósok egyaránt jól járnak.

Stúdió munkához persze érdemes több, pl. 60×90-es boxot választani. Két egymás alá elhelyezett darabbal például egyenletesen megvilágíthatjuk a földgolyó legmagasabb emberét is. Ha vízszintes állásban szereljük fel a boxokat, mondjuk egymástól fél boxsznyi távolságra, az pedig úgy fog hatni, mintha egy hatalmas, nagyjából 2,5 m x 60 cm-es csíkboxunk (stripbox) lenne.

A kis fogyasztású, nagy teljesítményű és napfény színhőmérsékletű fénycsövek, legújabban pedig a LED világítás terjedésével, egyre többen térnek vissza az állandó fényű megvilágításra. Kétségtelen, az állandó fény könnyebben kezelhető a rendszervakus megvilágításnál, különösen a kezdő fotós kollégáknak, hiszen a világítás változtatásainak hatását azonnal látják. Az Easy-up termékcsalád, felépítésének köszönhetően, állandó fényekkel is használható. Ez pedig nagyon fontos, hiszen bár idáig csak a fotósokról beszéltünk, az Easy-up szoftboxok, a videós és filmes kollégák életét is megkönnyítik.

5500 Kelvin színhőmérsékletű, energiatakarékos fénycsöveket is használhatunk a rendszervaku mellett

Álljon itt még két gyakorlati példa e boxok variálhatóságára:

1. Beállító fény a rendszervaku mellé? Ki ne szeretne ilyet? Csak egy kis fantázia és/vagy kézügyesség kérdése, hogy a rendszervaku alá (a meglevő, vagy olcsón beszerezhető eszközeinkből) beállító fényt illesszünk. Ez ismét az Easy-up termékvonal felépítésének köszönhető. Hiszen semmiből sem áll az ernyőrúdra felszerelni egy fotós fénycsövet, ilyen a gyári kialakítása, vagy egy ledes panelt.

Egy lehetséges mobil stúdió beállítás

2. Többféle minőségű fény ugyanabból a szoftboxból? Ez is lehetséges. A lágy, diffúz fény adott. Szükségünk lenne karakteresebb, ám mégis irányított fényre? Csak le kell vennünk a szoftbox elejéről a fehér diffúzort. Miután az Easy-up boxok visszaverő ernyő módra működnek, diffúzor nélkül is lágyítják a fényt, hiszen megnövelik a fényforrás méretét, és kellemetlen, nehezen kezelhető hot-spottal sem kell számolnunk. Ha a hatást tovább kívánjuk fokozni, vagy csak a fény irányát szeretnénk még pontosabban szabályozni, vegyük le a diffúzort, de tegyük fel a tartozékként kapott méhsejtrácsot.

Még mindig nem fogytunk ki a jóból. Az Easy-up szoftboxokhoz elegáns táska is jár. A táska legfontosabb tulajdonsága természetesen nem az elegancia, bár, az sem mellékes. Sokkal fontosabb ennél, hogy ez a táska keskeny, lapos és hosszúkás, hiszen ernyőszerűen nyíló szoftboxhoz való. A csattanó pedig az, hogy így állványtáskában szállítható! Egyszerű, mint a kőbalta, ám amikor a fotósfelszereléssel utazni kell, nagyon nem mindegy, hogy hány csomagot kell cipelnünk. Gondoljunk csak a kiváló, ám kerek csomagokban szállítható mobil boxokra.

Timkó Eszter színésznő. A képek a fenti összeállítású "műteremben" készültek.

Végezetül: mindenki arra vágyik, hogy fotós eszközei ne kerüljenek egy vagyonba, és lehetőleg nem csak egy dologra legyenek alkalmasak. Ugyanakkor az univerzális gyakran csak annyit jelent, hogy bár sokmindenre jó, semmire sem elég jó. Üdítő érzés olyan átgondolt tervezéssel találkozni, amelyben a használhatóság, a kiváló ár/érték arány és az univerzalitás egyszerre fedezhető fel. Az Easy-up szoftboxok fénye egyenletes, kellően lágy, ám ha kell karakteres, de így is, úgy is jól irányítható. Felállításuk egyszerű és gyors. Az állványokhoz ernyőtartóval csatlakoznak, ezért alkalmasak rendszervaku, állandó fényforrás és kisebb méretű stúdióvakuk befogadására egyaránt. Összecsukva pedig praktikus, hosszúkás formájú csomagként az állványtáskában is elférnek.
Mit mond erre a művelt angol? This is a must-have for on-location photographers.

Magyarországon a Phottix termékek a McGoat Webáruházban szerezhetők be.

 

(eosz)

Fényfestés az ócsai szőlőben

Korábban a vakuval történő fényfestésre mutattam egy példát, a Templomok az éjszakában című bejegyzésben. Most egy zseblámpával „festett” képet mutatok. Egyik kedvenc fotós helyem Ócsa, gyönyörű templomával és műemlék pincesorával. Az igazság az, hogy a löszréteg alá vájt borospincékről, az igazi látványosságról még nem sikerült nekem is tetsző fotókat készítenem, valahogy „nem találom a fogást” rajtuk. Igaz, szüret idején még nem sikerült arra járnom, pedig talán az hozná meg az ihletet. Ám a pincékhez vezető földút mellett áll egy teljesen más stílusú ház, amit nagyon kedvelek. Mos a felkelő teliholdat szerettem volna együtt fotózni a présházzal, de hiába várakoztam. A látványt felhők takarták. Mire a Hold előbukkant, már sokkal magasabban állt, mint ahogy a megálmodott képen elképzeltem. Közben be is sötétedett, így megnyílt a lehetőség egy másik elképzelt fotóm elkészítéséhez. A gépet állványra téve harminc másodperces expozíciókat készítettem. Mindegyik képen csak egyetlen kiválasztott képelemet világítottam meg egy fehér fényű, 200 lumen fényteljesítményű led zseblámpával. A képeket a kitűnő Oloneo PhotoEngine nevű program segítségével egyesítettem. A szoftvert alapvetően HDR képek készítéséhez írták, de több hasznos funkciója is van. Az egyik éppen arra való, hogy egyazon kép különböző módon és erővel megvilágított területeinek arányát pontosan beállíthassuk. Íme a végeredmény, nyolc felvételből.

Fényfestés
Fényfestéssel készült fotó

Az első képen az előtérben álló kút, a másodikon a présház fala, a harmadikon a ház melletti fák, a negyediken a poros út, az ötödiken a szőlő levelei, a hatodikon és a hetediken a présház nádfedele, a nyolcadik képen pedig ismét a ház oldala kapott megvilágítást. Érdemes ügyelni arra, hogy a lámpát finoman mozgassuk, így a megvilágított felületek határa lágy lesz.

 

Ezért nem adnak ingyen képeket a profi fotósok

A bejegyzést Völgyi Attila fotóriporter blogjában találtam, hónapokkal ezelőtt. Akkor nem osztottam meg a korrekt és kifejezetten szellemes írást, de most ismét kaptam egy levelet… Ebben egy szabadúszó rendező kér arra, hogy bocsátanám közre számára fotóimat. Lehetőleg úgy, hogy “a feliratot, azt az aljára tedd, mert a fotón pont középen van, ami eléggé betakar. Gondoltam, ez jó apropó, hogy én is közzé tegyem Tony Wu természetfotós írását, Völgyi Attila magyar fordításában. A jelenség nem hungaricum. Ezért született nemrég egy nemzetközi kiáltvány, amihez tömegesen csatlakoznak fotósok világszerte és már magyarul is. A világ minden táján rendszeresen felmerülő gondolat, sőt, igény az ingyen fotó, amellyel –  ahogy a most érkezett levélben fogalmazott a feladó – nagy örömet szereznék neki. Ajánlom tehát Tony Wu gondolatait Neki és mindenki másnak, aki fotókat készít vagy fotókat használ, azaz valamennyi olvasómnak. Continue reading

Monte Cristo villáma

Egy fotó története.

Monte Cristo villáma

Éppen csak elkezdődött a Monte Cristo grófja fotós próbája, amikor berobbant a hidegfront a Margitszigeti Szabadtéri Színpad fölé. Szélvihar, lassan, de fokozatosan erősödő égi áldás, a fotósok csomagolni kezdtek, aztán a próba is leállt. Néhány perccel később leszakadt az ég. Kollégáim félúton lehettek a színház és a parkoló között. Ketten ácsorogtunk a nézőtér szélén, a fák gyenge védelmében, latolgatva, hogy mi legyen? Maradjunk – mondta a kolléga, ha eláll, talán folytatódik a próba. A kocsik messze, az eső szakad, maradtunk. Continue reading